RSS Feed     Ne maradj le a legfrissebb bejegyzésekről!

Mennyit ér a jövő?

Szerző: vadaszearmand Közzétéve:

Utólag visszagondolva nagyon sokáig nem voltam tisztában a kapzsiság fogalmával. A szüleim mindig arra tanítottak, hogy ha valamiből nekünk csak egy fél egység jut az egész helyett, akkor azt is osszuk meg azokkal, akinek semennyi se. Hiszen ha lemondunk egy negyedről, az valakinek a túlélést, a holnap ígéretét jelenti. Az sem segített sokat, hogy kilenc évesen leemeltem az ifjúsági könyvtár legizgalmasabb polcáról (tudományos fantasztikus könyvek) László Endre örökbecsű klasszikusát, a ragyogó kék borítós Jóholdat, Szíriusz kapitány! első kiadását. A főhősök a Világállam polgáraként, a világnyelvet beszélve csöppentek izgalmasabbnál izgalmasabb kalandokba az akkor még távolinak tűnő jövőben (2480), amelyről szentül meg voltam győződve, hogy nem is létezhet ennél helyesebb út. Hiszen csak úgy juthat el az emberiség a hőn áhított utopisztikus világképhez, ha mindenki képességei szerint a lehető legtöbbet adja a nagy közösbe, önös érdekeket félretéve mindenki közösen munkálkodik a szebb jövő megteremtéséért. Persze amire végigolvastam a könyvtári polcot és idősebb lettem vagy 150 könyvvel, rádöbbentem, hogy ez olyasfajta optimizmus, amit általában egy kerekakasztal beszélgetés keretei között körberöhögnek, és ujjal mutogatnak az emberre, hogy rútul el vagy tévedve tesa.

A buddhista bölcsesség szerint a kapzsiság a pusztulás gyökere. Amire eljutott hozzám ez a gondolat, addigra már a saját bőrömön tapasztaltam meg ennek a valóságtartalmát, de annyi baj legyen, amúgy is későn érő típus vagyok. A szép emlékű kilencvenes évekből pikk-pakk 2021 lett, és ahelyett, hogy az asimovi értelemben vett tervezhető és kontrollált jövőkép valósággá vált volna, arcon csapott a valóság. Mondhatni a sci-fi történelem nem minket igazolt.

Mégis ki a fene gondolta volna, hogy a kapzsiság egy ezer és egy maszkot viselő főgonosz lesz, ami fáradhatatlanul azon munkálkodik, hogy mihamarabb pontot tegyen az emberiség nagykönyvének utolsó fejezetére. Persze megfelelő adottságok nélkül a legkitartóbb aknamunka is hiábavaló, esetünkben erről szó sincs. A tanulatlan, műveletlen generációk fáradhatatlanul termelik ki a még tanulatlanabb, műveletlenebb generációkat, ahol a legfőbb értékmérő a kapzsiság. Nulla befektetett munkával elképzelt fényes jövő a vágyak netovábbja, de igazából az sem baj, ha kezdésnek a szomszéd tehene döglik meg. Hiszen ha valakinek nálam rosszabb, akkor nekem jobb, mondja a vidéki bölcsesség.

Lehet vádaskodni, hogy a populista politikusok által megtévesztett tömegeken csúszik el a falanszter, de a dolog közel sem ilyen egyszerű. A kapzsiság a társadalmi struktúrák minden szintjén jelen van, és a fenemód nagy szabadság ezt nap, mint nap mélyíti. Nyilván nem esik egy latba a mérleg serpenyőjében a zöld rendszámos ikszötös tulaj és a kisvárosnyi szerverfarmot üzemeltető, kriptovalutát bányászó kínai ázsiai férfi, de egy biztos, Greta mindkettejük miatt sír. Mert lehet valaki egyelőbb az egyelők között és szemet lehet hunyni kvóták és célok fölött, de a tét kicsiben és nagyban is ugyan az.

Mert nagyon nem mindegy, hogy a csok miatt leszült harmadik gyerek felnőttként, mint egy utolsó bozótharcos küzd meg a porsivatagban a madárlátta gyíkhús konzervért, vagy embertársaival összefogva fenntartható jövőben él. Felelős földlakóként meg kell értenünk, hogy cselekedni kell, de tüstént. 1972-ben egyszerű pálcika rajzokkal indítottunk útnak űrszondákat, remélve, hogy majd egy idegen létforma megtalálja és értelmezi. Most ugyan ezekre lenne szükség, csak saját magunknak, hogy mindenki megértse. Mint a katonaságban a pszichológiai tesztnél. A képen látható A úr és B úr kapzsiságból fittyet hány a körülötte lévő világra, mit kell cselekedniük, hogy túléljék a következő évtizedeket? Kérem karikázza be a megfelelő választ.

Persze csak addig, amíg még van helyes válasz. A kihalás ugyanis nulla pontot ér.

Kategória: Gondolatok